Szörnyű az a gondolat, hogy az embernek árnyoldala is van, amely nemcsak apró gyöngeségekből és szépséghibákból áll, hanem valósággal démoni dinamikájú.

A nyelvnek a szinonimák kifogyhatatlan sokaságára van szüksége a szépséghez, ám a szem láthatja, amit a nyelv nem mondhat el.

Soha nem zárul be előtted egy ajtó úgy, hogy egy ablak ki ne nyílna.

Hallgatom a csendet, amelyet időről időre megszakít a mellettem alvó lélegzetvétele. Megsimogatom a kezét, de vigyázok, hogy ne ébredjen fel. A szavak mellett fontosak a tapintások, simogatások, ölelések, cirógatások.

A csekély tudás tetterővel párosulva sokkal többet ér, mint a nagy tudás, amely parlagon hever.

Furcsa volt a tekintete. Szomorú és üres. Férfiak néznek így, amikor régmúlt szerelmükkel találkoznak.

Minden ragyogó csók és minden bársonyos érintés egy újabb szilánk a szívből, amit vissza soha nem kapsz.