Semmit sem fürkésznek az emberek egymás dolgaiban oly mohó érdeklődéssel, mint azt, amihez semmi közük.
Túl kell tenned magadat félelmen és haragon. (…) És akkor ragyogó fény hatol a szívedbe, felolvasztja azt, ami megfagyott benne.
Életünk valódi rendezője a véletlen – és ez a rendező csupa kegyetlenség, könyörület és elbűvölő kedvesség.
A remény szívós valami. Levágod és újranő. Valami elvétetett, lezárult, megsemmisült, de a helyén újra kihajt a remény.
Nem érdemes harcolni az ellen, ami elkerülhetetlenül bekövetkezik.
A szerelem ott kezdődik, mikor a belső figyelem egyszerre folyamatossá válik, s intenzitásában szinte az elviselhetetlenségig fokozódik.