Igaza van a zen-mesternek, akitől megkérdezték a tanítványai: „Mester, honnét tudhatom, hogy van-e még dolgom a világon?” És a mester azt felelte: „Abból, hogy élsz.”

Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet.

Te sosem fogsz megöregedni. Az élet lassan elvonul majd az arcod fölött, ennyi lesz, semmi több, és te attól még szebb leszel. Öreg csak az, aki már nem érez semmit.

Az élet nagy játszmájában azok a legboldogtalanabbak, akik nem vállalják a kockázatot, hogy boldogok legyenek.

Az emberben éppen annyi rossz van, mint amennyi jó, s hol az egyik, hol a másik kerül elő, aszerint, hogy a körülmények melyiknek kedveznek.

Tévedéseink elől nem menekülhetünk, mert önmagunkat mindenhová magunkkal visszük.

A gyereknek természetesen meg kell tanulnia olvasni, írni és számolni, de ennél fontosabbak a szerszámok, a sport, a színház, a zene, a szín és a szabadság.

A megbocsátás olyan, mint egy kétsávos út: amikor megbocsátunk valakinek, magunknak is megbocsátunk.