Az élet, úgy látszik, reménytelenül összekuszált fonalak szövevénye. Az emberek ide-oda rohannak, ismeretlen erők hatására, és fogalmuk sincs, mi célból: mintha csak éppen a sietség kedvéért sietnének.

Nincs annál megdöbbentőbb élmény, mikor valaki olyan helyre tér vissza, amit valaha nagyon jól ismert, és rájön, hogy a hely semmit, ő maga viszont rengeteget változott.

A jó sors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat.

Attól fél, hogy elhagyom őt. Persze honnan tudhatná, hogy elképzelni sem tudom az életemet nélküle?

Amikor valaki csalódást okoz, választhatsz: elkezdheted kritizálni, sértegetni és zavarba hozni, vagy pedig megpróbálhatod helyre hozni a problémát.

Ez a szerelem műve, ha jól működik: többé válsz tőle, mint ami vagy – és többé, mint amire képesnek tartottad magad.

Túl kell tenned magadat félelmen és haragon. (…) És akkor ragyogó fény hatol a szívedbe, felolvasztja azt, ami megfagyott benne.

Nincsenek kivételes lehetőségek, az élet mindig ad még egy esélyt.

Egy férfi és egy nő csak akkor szeretheti egymást igazán, ha egyenlőek.