Bejelentkezés szükséges.
Jobb egy igazság kettőnél. (Mert egy az igazság.)
Tréfából is lehet igazat mondani. (Azaz sértő szándék nélkül.)
Tizenharmadik iskola. (Az élet: hivatal, tisztség stb.)
Járt a fekete iskolában. (Fekete iskola: tapasztalás.)
Közelebb az ing a csuhánál.
Mit ád isten, azt ád. (Az isten hatalmas, az ördög nem alszik.)
Ne tégy arról itéletet, a mihez nem értesz.
Bánatra siet, ki hamar itél.
Az édes italnak keserü az ára.
Avagy igyál, avagy vakarj falt. (Vagy légy ivótárs, azaz barát, vagy takarodjál.)
Inni akar, ki az evő embert köszönti.
Egy ebéd felett elég négyszer inni.
Csak azért iszsza meg, hogy más meg ne igya.
Keveset iszik, de sokszor.
Iszik, mint a szivárvány.
Nem látjuk hátunk mögött az iszákot.
Jobb az isten ölte, mint az ember vágta.
Néha isten se barátunk.
Bizzál istenben, előgyámolit.
Isten fizessé-vel fizet.
Kinőtt az isten markábul.
Isten nevében, fonásért. (Ajándék a neve, de meg kell érte dolgozni.)
Nem a ki akarja, hanem a kinek isten adja.
Kinek isten nem adja, János kovács sem koholja.
Isten kegyelme nagy gazdagság.
Tanit isten a kit tanit.
Isten szavát nem alku megvetni.
Ganajos szekérnek, részeg embernek isten is kitért.
Istennek is a szépe, java kell.
Ha isten akarja, veled leszen karja.
Hol istennek házat építenek, oda guggaszt kápolnát az ördög.
Kenyérnek legjobb dagasztója az isten.
Tudja isten, kinek subát, kinek gubát.
Tudja isten, minek hogy kell lenni.
Isten a szivet tekinti.
Lassan jő az isten, de ugyan elérkezik azért.
Nehéz istennel ujjat huzni.
Adjon isten, a mi nincsen.
Ha isten akarja, kapanyél is elsül.
Isten sem tehet mindennek eleget.
Mit istentől szánsz, elviszi az ördög.
Hiszem az istent: nekem is fölvirad még.
Házasság, kedvezés, király választás isten dolga.
Nem rövidül meg az isten keze. (Békesi Gáspár hallván, hogy Erdélyben többé nem lesz maradása, hogy jószágai is lefoglaltatván szétosztattak, egész megadással mondá: Nem rövidül meg az ur karja.)
Ki istenben bizik, meg nem csalatkozik.
Hol isten őriz, pókhálló is kővár.
Kit az isten megver, nem hajdu veri meg.
Hadd istenre dolgodat, buból vigasztalást hoz.
Kinek isten mit ad, ember el ne vallja.
Ad az isten, kinek nincsen.
Köszi!
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a sütik, hogy tároljuk és/vagy hozzáférjünk az eszközinformációkhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és jellemzőket.
Funkcionális Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés feltétlenül szükséges a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás használatához, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton történő kommunikáció továbbításához.
Statisztika
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag statisztikai célokra történik. Az anonim módon felhasznált technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag statisztikai célokat szolgál.
Marketing
A technikai tárolás vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy olyan felhasználói profilokat hozzunk létre reklámok küldéséhez, vagy hogy a felhasználót egy vagy több webhelyen hasonló marketing célokra kövessük.