Az életben a legnagyobb kockázat nem az, hogy [valaki] hibákat követ el, hanem hogy sajnálkoznia kell az elmulasztott dolgok miatt.

Megszokásból élni valakivel: hazugság. (…) Mindenki úgy csapja be magát, ahogy akarja.

Könnyű a sok szívbéli nyomorúságról olvasni és azt képzelni, hogy az ember mindezt hősiesen elviseli, de ha magunknak kell átélni, az már nem olyan kellemes.

Az ember azt hiszi, hogy nagyon okosan elrendezte a sorsot. De a sorsot nem lehet elrendezni. Egyszerre csak jön valami, hirtelen, egy nap, amikor nem is várod, és fölborul minden. Vége. Vége. A sorsot nem lehet elrendezni. A sors rendezi el az embert.

Nem az a baj, hogy túlságosan sok a bolond, hanem az, hogy a villámcsapás nem oda sújt, ahova kéne.

Véleményem szerint a hit nem csak igaz időkre és szép napokra való dolog. Mire jó a hit, ha az ember feladja a küzdelmet, miután vereséget szenvedett?