Gyakran csak évek múlva látjuk helyes megvilágításban mások cselekedeteit, sőt néha a magunkéit is.
Ösztönszerűleg inkább hajlunk a reményre, mint az aggodalomra – amint szemeink is maguktól a világosság felé fordulnak, nem a sötétség felé.
Aki nem szereti saját magát, mást sem tud szeretni, s akkor mire jó az egész ember?
Ha téves hitben élsz, a hazugságot is őszinteségnek látod.
Másban hibát keresni kétségkívül a leghaszontalanabb elfoglaltság. Ellenségeket teremtünk vele, és szétziláljuk a barátság szellemét.
Ami számodra értelem, cél, azt senki nem fogja helyetted felfedezni.