A depressziósok csak magukkal törődnek, és megnyomorítják a környezetüket.
A boldogtalanság pillanataiban az ember abban keres vigaszt, hogy bánatát összeköti mások bánatával.
Könnyű a sok szívbéli nyomorúságról olvasni és azt képzelni, hogy az ember mindezt hősiesen elviseli, de ha magunknak kell átélni, az már nem olyan kellemes.
Ha valamilyen külső ok miatt szomorú vagy, a fájdalom nem magának a dolognak a következménye, hanem annak, ahogyan az adott dolgot értékeled; ezt az értékelést pedig hatalmadban áll visszavonni bármely pillanatban.
Kevés dolog van, ami úgy megviseli a pszichét és a testet, mint a haláleset és a válás. De sajnos nem lehet betiltani egyiket sem.
Most arra vágynék, hogy ne legyen arcom, legyek olyan, mint egy összegömbölyödött sün, amelyik este kel csak útra az utcai árkokban, óvatosan felkapaszkodik a parton, és a csillagokba dugja szürke orrát.
Régi nyomokat keresek, melyeket elfújt a szél. Régi szavakat, melyeket elmosott a víz.
Soha senki nem hiszi, hogy történhet valami rossz, amíg meg nem történik.
Senkit sem törölhetünk ki szívünkből anélkül, hogy helyén – ahol neve állott – egy sötét folt ne maradna vissza.
Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb… és nem várni ki az utolsó pillanatig, amíg elindulnak a vonatok. Utána úgyis mindég egyedül marad az ember a nagy, sötét, ködös életben.
Születésem előtt valami szörnyű, főbenjáró bűnt követhettem el. Születés által életre lettem ítélve.
De a búbánat is olyan, mint a verem, minél többet ás belőle az ember, annál nagyobb, mélyebb.
Az emlékezés mindig sajnálkozás is, hogy a jót, amink volt, az idők folyamán el kellett vesztenünk, és a rossz nem lett jobbá.
Mily szomorú a lélek, ha a szerelem miatt szomorú!
A belső, titkos bánatok sokkal, de sokkal gyötrőbbek, mint a közös nyomorúságok.
Ne higgye, hogy ha nemlétezőnek tekinti őket, egész életére megmenekül a szomorú dolgoktól.
A magamfajtának nem szabadna embernek lennie. Aki úgy vonzza a bajt, mint én, az nem lehet ennyire védtelen!
A boldogtalanság rossz dolgokat szül.
Mi haszna a szomorkodásnak? Az életben hol fölfelé haladtam, hol lefelé zuhantam, de azt az egyet megtanultam, hogy eső után köpönyeg.
Ha sajnálnak bennünket, előbb-utóbb mi is sajnálni fogjuk magunkat.
A bánatot a legnehezebb elrejteni, mert az akkor is megmutatkozik, ha az ember azt hiszi, hogy tökéletesen leplezi.
A boldogtalanok végső öröme a hallgatás; eszébe ne jusson elárulni, bárkinek is, ha fáj valamije, mert a kíváncsiság úgy habzsolja könnyeinket, mint a szarvas vérét a legyek.
Bolond, aki a bánatot táplálja ahelyett, hogy éhen veszejtené.
Csak ne add át magad a bánatodnak! (…) Nem vagyunk urai az életnek, de módunkban áll harcolni vele. Igyekezz mindenhez jó képet vágni.
Talán nem is létezhet öröm ezen a bolygón anélkül, hogy vele egyenlő mértékű fájdalom ne szülessen a kiegyensúlyozásához egy ismeretlen mérlegen.
Az élet halad, és mindegy, hogy mennyi élvezet van benne, van szomorúság is.
Vannak könnyek, amelyekkel, miután másokat becsaptunk, becsapjuk saját magunkat is.
Előfordul, hogy azt kívánom, bárcsak vissza tudnék menni az időben, és semmissé tudnám tenni a szomorúságot; de úgy érzem, ha ezt tenném, akkor az örömöt is elkergetném.
Az emberek boldogtalansága gyakran fakad a kétségbeesett próbálkozásból, hogy olyasmit befolyásoljanak, ami nem tőlük függ.
Két boldogtalan ember nem teheti boldoggá egymást – egyszerűen csak megduplázzák boldogtalanságukat.
Ha az embernek nagy a baja, nem marad hely más bánatnak.
A szomorúság, akár egy mély seb, mely átvágta mindazt, aki egykoron volt.
Mit számít, mit kap az ember, ha előtte elveszít mindent.
Nem hiszem, hogy könnyebb lesz valaha is. Csak hozzászoksz az ürességhez, a veszteséghez, és megtanulsz vele élni.
Az ember, ha olyan nagyon-nagyon szomorú, szereti a naplementéket.
Legyen bátorságod az élet nagy bánataihoz, és türelmed az élet kis bánataihoz. És ha befejezted a napi feladatodat, térj nyugovóra békével.
Bármikor, ha rossz útra tévedsz, kigyullad egy sor jelzőlámpa benned. A szomorúság egy ilyen jelzőlámpa, a depresszió egy ilyen jelzőlámpa.
Az élet rövid, csak a bánat sok; az a legkevesebb, hogy segítsünk egymáson, ha már egyszer itt vagyunk.
A tanulás segít. (…) Amikor tanulok, kis ideig valami olyasmire tudok figyelni, ami nem a fejemben zajlik.
Mindnyájan a boldogság trónörökösei vagyunk ezen a földön. És mindnyájan száműzetésben.
A mély bánat többnyire hallgatag és rejtezkedik.
A túlzott bánat nevet. A túlzott öröm sír.
A veled együtt nevetőket könnyen elfeleded, de soha nem feleded el azokat, akikkel együtt sírtál.
A szívben tátongó űrt nem lehet egy dugóval elzárni.
Senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni.
A boldogtalanok rossz szokása, hogy igényt tartanak a környezetük sajnálatára, abban a szent meggyőződésben, hogy jogosultak rá.
Ha az ember szomorkodik, az azt jelenti, hogy nem igazán sikerült megértenie az életet.
Feledd a szomorúság perceit, de ne feledd el soha, amire azok tanítottak.
Biztosan tudom, hogy a bánat az élet ellensége.
Az az ember, aki miatt ilyen szomorúság tükröződik a szemedben, vagy mindent megér, vagy egy ócska petákot sem.