Minél többet osztozol az emberek örömében és bánatában, annál közelebb kerülsz hozzájuk.
Előfordul néha, hogy olyan elevenen élünk át mindent az álom és a valóság határán, hogy nem is tudjuk eldönteni, mi történik velünk.
Nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor két kéz először szorítja meg egymást; amikor az egyik azt kérdezi: szeretsz? S a másik azt feleli: igen, szeretlek.
Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele.
Nézd meg a naplementét.
Az ember nem folytat olyan életet, amelyet még maga előtt sem mer védelmezni!