A remény kulcsfontosságú tényező. Nélküle semmik vagyunk. A remény formálja az akaratot, az akarat pedig a világot.

Az ember olyanná válik, mint az, akivel az idejét tölti.

Ha többen volnánk, akik aranykincsnél jobban becsülik az ételt, a vidámságot és a dalt, vígabb hely lenne a világ.

Hallgatom a csendet, amelyet időről időre megszakít a mellettem alvó lélegzetvétele. Megsimogatom a kezét, de vigyázok, hogy ne ébredjen fel. A szavak mellett fontosak a tapintások, simogatások, ölelések, cirógatások.

Ismerünk növényeket, amelyek virágzáskor olyan erőteljes illatot árasztanak, hogy közelről visszariaszt. El kell távolodnunk, hogy illatukat élvezhessük.

A gondolat elhal, mihelyt szavakban ölt testet.

Az élet, úgy látszik, reménytelenül összekuszált fonalak szövevénye. Az emberek ide-oda rohannak, ismeretlen erők hatására, és fogalmuk sincs, mi célból: mintha csak éppen a sietség kedvéért sietnének.

Nem erőltethetek valamit, aminek még nem érkezett el az ideje.