Én hiszek a tökéletes pillanatban. És az nem jön el valami gyakran.
Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle.
A Megbocsátás fölrepít a csata hevében kimondott sértések fölé, hiszen azokat előbb vagy utóbb úgyis eltörli az idő, ahogy a szél is eltünteti a lábnyomokat a sivatagban.
Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el.
Az igazságról kiderült, hogy jobban fáj, mint a hazugság.
Akinek senki sem tetszik, sokkal boldogabb, mint az, aki senkinek sem tetszik.