Érezhetném úgy, hogy az élet igazságtalan volt velem, mert elvette tőlem azt, ami a legfontosabb: a szerelmet. De más nők is léteznek, és minden szerelmi bánat elmúlik egyszer.

Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek. Akkor miért nem tesszük ezt?

Az Emberiség Koponyáján
a Szerelem űl,
fenn trónol, vigyorral a száján
és szemtelenül.

Csak az az ember, aki tudja, hogyan kell egyedül és örömmel létezni, telik meg olyannyira szeretettel, hogy képes legyen megosztani. Akár idegenekkel is.

Úgy gondolom: csak a nők eredetiek, a férfiak reménytelen esetek. Unalmasak. Vannak férfiak, akik meghatóak, de ha megmondod ezt nekik, már nem azok.

Sok embert ismerek, akik csak azért próbálnak segíteni másokon, hogy ne kelljen szembenézniük a saját problémáikkal.