Az álom volt. Ez a valóság. Akik nem tudnak különbséget tenni a kettő között, azokat puhára bélelt falú szobákba helyezik, ahol halk szavú, arcukra fagyott mosolyú ápolónők törődnek velük.

Amilyen ősi, oly biztos e tapasztalat: mondd meg, mivel dicsekszel, s én megmondom, mi hiányzik leginkább belőled.

Ami fáj, az nevel.

A szerelem és a kételkedés sohasem voltak felületes ismerősök.

Az élet nem egyszerű. Sosem volt az, és a jövőben sem lesz, ezzel együtt kell élni. (…) Az ember vagy rendezi a problémáit, vagy nem, de utána együtt kell élnie a döntésével.

Minden ember élete ugyanúgy ér véget. Csak hogy hogyan élt, és hogyan halt meg, az, ami megkülönbözteti egyik embert a másiktól.

Az életünk dől el néhány óra alatt, s évek múlva nincs egy emlékünk, hogy mit tettünk, mit gondoltunk abban az órában.

Furcsa, milyen könnyen mondunk ítéletet egy másik ember fölött, mindaddig, amíg nem hiányzik. Amíg el nem ragadja tőlünk a sors. És azért veszítjük el, mert soha nem is tartozott igazán hozzánk.