A világ általában olyan, mint egy kegyetlen sivatag, s ilyen szélsőséges körülmények között szinte lehetetlen virágokat találni.
Az emberi szívnek nincs nagyobb boldogsága, mint boldogságot látni, melynek alkotói mi vagyunk.
A határ mindig ott van, ahol tudom és érzem, hogy ártok magamnak vagy a másik embernek.
Milyen furcsa szerkezet is az ember! Még annak elvesztése is mennyire tud fájni, amit annyit kritizált, annyiszor leírt, és legyintett, ha szóba került.
A nő attól lesz nő, ha az élete különböző területeit illetően büszke magára, mert mindent megtett, amit tudott és érzett.
Az ingának mindkét irányban ki kell lengenie: a düh mellett lennie kell mosolynak, közös nevetésnek is.