Ha valaki egyszer faképnél hagyja az embert, mindig várja, mikor történik meg újra, míg végül már nem is közeledik senkihez, nehogy idővel fontossá váljon a számára. Így észrevétlenül elveszíthet bárkit.
Húszévesen olyan az arcod, amilyennek a természet teremtette. Harminc évesen olyan, amilyenre az élet formálta. De ötven évesen olyan, amilyet megérdemelsz.
A problémát mindig a szituációban lévő ember fújja föl, a környezet általában nem úgy reagál, ahogy várja.
A fa buzgalma a gyümölcsbe száll át, amely viszont semmit sem nyújt érte cserébe.