Az első lépés az egyik legfájdalmasabb lépés. A valóság kimondása. „Nem a pasim a felelős azért, hogy engem nem tisztel, mert ez a pasim felelőssége… Az én felelősségem arról szól, hogy én hagytam, hogy ő ne tiszteljen engem.” És ez nagyon kemény mondat.

Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy elfelejtenek minket, mielőtt még emlékeztek volna ránk.

A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia.

Azt hiszem, a legmagasabb és a legmélyebb pontok a fontosak. Minden más csak… köztes.

Egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével.

A világon bárhol várhatja az embert varázs, de azért nem sokkal valószínűbb egy párizsi kávézóban rálelni, mint egy mumbai nyomortelepen?

Talán hülyeség azért szeretni valamit, mert mindenki más is szereti, de ennél is nagyobb hülyeség, ha azért nem szereted, mert mások szeretik.

Hosszú szárú rózsát bárki küldhet a szerelmének, forró szavakat is sugdoshat a fülébe, de ki az, aki hajlandó a hányást felmosni a szerelme után?