Sosem lehet tudni egy nőnél, hol végződik az angyal, és hol kezdődik az ördög.
Csak az tudja kimondani, hogy „megbocsátok neked”, aki azt is ki tudja mondani, hogy „szeretlek”.
A nők is csak emberek, időnként még különb emberek is a férfiaknál, szelídebbek, kedvesebbek.
A virág nem álmodozik, nem sír – remény nélkül nő és virul, és kétségbeesés nélkül hal meg.
A problémát mindig a szituációban lévő ember fújja föl, a környezet általában nem úgy reagál, ahogy várja.
Az embereknek csak akkor nyílik rá alkalmuk, hogy kedvesek legyenek és segítsenek, ha te felhagysz azzal, hogy bátornak és erősnek mutasd magad, amikor nem vagy az.
Csak kevés holmi van, ami hű marad az emberhez. Talán néhány könyv, egy szerencsepénz vagy egy folyton gyarapodó bélyeggyűjtemény. És a szülői ház karácsonyfadíszei.