Mi a jó és mi a szükséges, nem az dönti el, amit az emberek mondanak vagy cselekszenek, nem is a haladás, hanem én – a szívemmel.

Az életen keresztül nincs hamisabb vezető, mint az emberek véleménye.

Amit átélünk, mindig a valós esemény előtt vagy után éljük át, mely elementáris és felfoghatatlan gyorsasággal tűnik tova; átéléseink mind álomszerű, csupán a mi szűk személyünkre korlátozódó képzeletszülemények.

Az őszinteség és a túlbuzgóság teszik veszedelmessé a félművelt embereket. (…) Az ilyen emberek akaratukon kívül sok szerencsétlenséget okozhatnak.

A világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom.

Vajon mikor tudja meg a baba, hogy anyjának jólesik, ha ő rámosolyog?

A remény kulcsfontosságú tényező. Nélküle semmik vagyunk. A remény formálja az akaratot, az akarat pedig a világot.

Tisztelni kell a gondokat, a fájdalmakat, az életnek azokat a területeit, ahol a dolgok nem mennek simán.

Minél inkább kezdtem hinni a magam jelentőségében, annál inkább éreztetted velem, hogy semmi sem vagyok.