Csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott.

Az élet semmit sem ad a halandónak munka nélkül.

Néha az ember túl későn veszi észre, hogy valami ártalmas az egészségére. (…) Egy észre nem vett betegség, a szórakozottság, egy kényszerképzet vagy egy nem nekünk való ember.

Amit adunk, azt megsokszorozva kapjuk vissza, a legkisebb részletig is, legyen az akár gondolat, akár tett.

Fura, hogy milyen ritkán gondol az ember azokra a nőkre, akik megvoltak. Mindig azokra emlékszik, akikkel nem jött össze.

Tömegnyi ember csendje: ez a legnémább, a legmélyebb, fenyegető és megható.

Vannak furcsa barátságok: a két barát szüntelenül marakodik, egész életükben így élnek, de elválni mégsem tudnak.

Elképzelem, milyen érzés lehet, ha olyasvalaki érint meg, aki annyira szeret, hogy nem bírja nézni, hogy elaludtál. Hozzád ér, te pedig arra ébredsz, hogy keze a szíveden van.