A remény mindig a jövőre vonatkozik. És nem mindig jó. Mert megbéklyózhat a hit vagy a várakozás, hogy a jövőben történik majd valami, ami megváltoztatja az életünket.

A világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom.

Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig.

Csakis az interszubjektiv hitünk által létezik pénz, állam, a hatalom. Egyetlen „közös gondolatváltással” megváltoztathatunk bármit.

Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.

Nem elég a gyors autó, ahhoz, hogy nyerj, előbb célba is kell érni.

Sokkal jobban esik akkor megtenni valamit, ha nem kötelező.

Csak azért nem mondom, hogy te vagy életem szerelme, mert azt remélem, hogy sokkal hosszabb ideig foglak szeretni. Mondjuk inkább úgy, hogy te vagy a létezésem szerelme.