Minél üresebb az élet, annál gyorsabban múlik az idő. A jelentéktelen sorsok úgy suhannak el az élet apró szépségei mellett, mint azok a vonatok, amelyek nem állnak meg minden állomáson.

Mert az ember már csak ilyen. Ha másban nem, legalább abban reménykedik, hogy valóban a remény hal meg utoljára.

Nem elég tisztának lenni. Nem elég ártatlannak lenni. A mai világban öntudatra és erőre van szükségünk, hogy ne zuhanjunk a zuhanókkal, és veszítsük el lelkünket egy aljas világban.

Ha leomlanak a falak, a szerelem mindent eláraszt, és nincs többé lehetséges és lehetetlen, nem számít, hogy meg tudjuk-e tartani a szeretett lényt: szeretni annyit jelent, mint elveszíteni a fejünket.

Szép volna az élet, ha minden ember csak félolyan jó volna, mint amilyennek felebarátját szeretné.

De mi értelme van egy férfi miatt szenvedni? Semmi. És a poklok kínját járjuk, ahol nincs nemesség és nagyság – csak a gyötrelem.

A szeretet a féltékenység súlya alatt könnyen változik gyűlöletté!