Ami szeretetből lesz megtéve, mindig jón és rosszon túl történik.
Tudod, akkor veszíted el igazán az embereket, amikor elmúlik a fájdalom.
A magányra szükségem van, mint a levegőre. Ha sokat vagyok idegenek között s nem vonulhatok vissza otthonomba: – mintha a lelkemet vesztettem volna el!
Zene nélkül mind szociopaták vagy halottak lennénk.
A barátság nem kér, nem követel, de nem is ismer áldozatokat.
Amit gyásznak nevezünk, talán nem is az afölött érzett fájdalom, hogy halottaink nem térhetnek vissza az életbe, hanem fájdalom amiatt, hogy ezt nem is tudjuk kívánni.
A mai társadalom olyan beteg, hogy nem szabad közösséget vállalni vele. Neked is azt tanácsolom: Járj magánúton!