Másoktól várni a boldogságunkat éppolyan ostobaság, mintha másoktól várnánk, hogy helyettünk nőjenek fel, helyettünk tanuljanak, helyettünk szenvedjenek, örüljenek és éljenek.
A tetteink határoznak meg bennünket, nem az, ahogyan a döntéseinket meghozzuk.
Az a rohadt meló, majd minden időt elvesz az ember felnőtt életéből.
Szerelem, gyenge szívnek könnyü méreg.
Ösztönszerűleg inkább hajlunk a reményre, mint az aggodalomra – amint szemeink is maguktól a világosság felé fordulnak, nem a sötétség felé.
A világ mindég az marad, ami volt, csak az emberek cserélődnek ki.
Mindig emlékezetembe idézem, hogy az élet nem fair, és soha nem is ígérte senki, hogy az lesz.