Józan ész és szánom-bánom – ez a kettő mindig későn jön az életben.
Mindenki hazudik, mert mindenkinek, aki tudatos, van egy képe önmagáról, amit igyekszik fenntartani.
Az ember nem azáltal világosodik meg, hogy a fény alakjait képzeli maga elé, hanem azáltal, hogy tudatosítja a sötétséget.
Milyen furcsák az emberek. Mindennap látod őket – azt hiszed, ismered is-, és egyszer csak kiderül, hogy semmit sem tudsz róluk.
Csak az számít valójában tanulásnak, amit a magam módján tanulok, miközben azt teszem, amit tenni akarok.
Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk után hagynak, akik elmennek.