Amikor két ember kapcsolatba lép egymással, akkor mindkettejüknek engedni kell egy kicsit. Olyan ez, mint az adok-kapok.
A halál az a pont, ahol véget ér a fájdalom, és megszületnek a szép emlékek. Nem az életnek szakad vége, csak a fájdalomnak.
Ha egy életen át ugyanazt teszed is (…), legalább ne mindig ugyanúgy tedd.
Hogyha nekünk a jó szerencse van megírva, magától is bekopog a házunkba!
Hallgass! Ne bizonygasd az igazadat! Hallgasd meg, mit mond a másik! Add föl legalább egy pillanatra azt a meggyőződésedet, hogy te tudod jobban! Hátha ő?
Ha azt tudom mondani valakinek, hogy „szeretlek”, tudnom kell azt is mondani: „Szeretek benned mindenkit, szeretem rajtad keresztül a világot, szeretem benned önmagamat is”.