Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre.
Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékokat neked. A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaikra.
Az teszi széppé a sivatagot (…), hogy valahol egy kutat rejt.
Meg akartam fogni a kezét, de tudtam, hogy mindkettőnknek túl friss még a seb, és hogy egy ilyen mozdulat egyszerre volna túl kevés és nagyon sok.
Ami az övé volt, nem számít; csak annak van értéke, ami sose lesz az övé.
Tisztelettel gondolunk vissza nagyszerű tanárainkra, de hálát azok iránt érzünk, akik megérintették a lelkünket.
Nem fejlődhetsz, ha állandóan azok a dermedt pillanatok határoznak meg, amelyekhez folyton visszatérsz. És ha nem fejlődhetsz, nem is élsz.