Aki nem tud csodálkozni és borzongani az élet titokzatos szentélyében, az olyan, mint a halott, akinek a szemei becsukódtak.
A lány gyengéden elmosolyodott, a végső búcsú fájdalmával. Egy pillanatra görcsbe rándult a szíve, agyán pedig átfutottak a baljós igék: soha, soha nem látlak többé.
Az elkerülhetetlen sors a kudarc beépített mentsége.
Vannak dolgok, amiket ki kell mondani, vagy meg kell látni, vagy meg kell találni.
Félünk szeretni. És nem alaptalanul. Levetni az önzés páncélját, s meztelennek maradni mások között, közönyös és könyörtelen én-őrültek között, veszedelmes.
Az élet nem tényekből és történésekből áll elsősorban, hanem gondolatok viharából, ami szüntelenül dúl a fejünkben.