Igen, mindig a múlt. Ott van az, ami fáj, és amin nem tud túljutni az ember.

Talán nincs is annyira nyomorúságos helyzet, amelyik ne hordozna magában valamiféle vigaszt.

Így vagy úgy – egy embernek önmagában semmi esélye sincs.

Vajon az otthon olyasmi-e, ami egyszer csak kialakul egy helyből, ahol sokáig él valaki, vagy olyasmi, amit a végén megtalál az ember, ha elég sokáig és elég erősen akarja?

A szerencséből se jó a nagy adag.

Amit irántad érzek, az feltétel nélküli. Nem ítéllek el. Nem veszítem el a türelmemet. Nem büntetlek meg. Csak szeretlek. Ennyi az egész. Világos és egyszerű.

A megszokás elkoptatja a tisztességérzetet is, mint akármi mást.

Én irányítom a saját érzéseimet, kézben kell tartanom, amit érzek, és felelősséget kell vállalnom azért is, hogy mit engedek be az életembe.

Szerencsés az, akinek a körmében fehér foltok vannak.