Szívünkbe láthatatlan papíron, olvashatatlan tintával kerülnek fel az örökkön emlékezetes pillanatok.
A jelen egyszerre az örökkévalóság és a semmi, hiszen létrejötte pillanatában máris nem létezik.
Talán csak a távolság mutatja meg, mennyire hiányozhat valami. Talán messzire kell utazni, hogy kiderüljön, milyen becses is az a hely, ahonnan elindultunk.
Az emberek azt mondják, hogy az élet értelmét keressük. Én nem hiszem, hogy tényleg ezt keressük. Szerintem inkább azt igyekszünk megtapasztalni, hogy élünk.
Mindig a jóval azonosítod magad, az erkölcsös viselkedéssel, és elhatárolod magad az erkölcstelen tettektől – annak ellenére, hogy csinálod őket. Így alakul ki a képmutatás.
Azért érezzük azt, hogy van szabad akaratunk, mert nem vesszük figyelembe, hogy amíg az akarat maga meg nem jelenik, fogalmunk sincs, mit akarunk tenni.
