Egész éjjel egymást bámultuk, arra szegezve a szemünket, amit egyikünk sem lett volna képes elveszíteni: a másikra.
Arra gondolunk legtöbbször, akit legjobban szeretnénk elfelejteni.
Ha elfelejtünk álmodni, azt is elfelejtjük, milyen az élet.
Minden változásnak, még a legvágyottabbnak is megvan a maga szomorúsága, mert amit hátrahagyunk, az önmagunk egy része. Meg kell halnunk az egyik életünkben, hogy újat kezdhessünk.
A sokat szenvedő embernek vigasztalásul szolgál, ha tudja, hogy szenvedésének van értelme és célja.
Nem az menekül meg a múlttól, aki elfelejti.