Azt hiszem a halál csak egy hosszú álom, és mostanában úgyse tudtam kialudni magam.
Minden városban van egy „mágikus hely”, egy hely, ahova akkor megyünk el, amikor komolyan akarunk gondolkodni az életről.
Hallgatom a csendet, amelyet időről időre megszakít a mellettem alvó lélegzetvétele. Megsimogatom a kezét, de vigyázok, hogy ne ébredjen fel. A szavak mellett fontosak a tapintások, simogatások, ölelések, cirógatások.
A kabátot alakítsd az emberhez, és ne az embert a kabáthoz.
A szívünk mélyén mindannyian azt hisszük, hogy az ördögöt észre lehet venni, hogy már ránézésre látjuk a gonoszságot, de ez egyszerűen nem így működik.
Akinek senki sem tetszik, sokkal boldogabb, mint az, aki senkinek sem tetszik.
A hajnal mégis az emberek örök reménye.