Ha visszagondolok az életemre, már látom, hogy a szeretet a legfontosabb.
Az emlékek szeretik megviccelni az embert. Előfordul, hogy a valóságot mutatják, de az is, hogy olyanná válnak, amilyennek mi akarjuk látni őket, és megszépülnek.
Az igazságnak, melyet kimondasz, múltja s jövője sincs. Létezik, s nincs is több dolga ennél.
Mindenkinek megvan a saját helye, és aki szerencsés, az meg is találja.
A Megbocsátás fölrepít a csata hevében kimondott sértések fölé, hiszen azokat előbb vagy utóbb úgyis eltörli az idő, ahogy a szél is eltünteti a lábnyomokat a sivatagban.