Egyszerűen képtelen voltam józanul gondolkodni. Reményt akartam. Nem akartam elengedni, mert olyan jó érzés volt kapaszkodni belé.

A legkellemesebb része a kapcsolatnak, hogy megosztod az életedet valaki mással. De az életem, nyilvánvalóan, nem volt elég jó ahhoz, hogy megosszam.

Képtelenek vagyunk együtt élni dolgokkal úgy, ahogy vannak. A vélemények fontosabbak számunkra, mint a valóságos élet, és hajlamosak vagyunk rá, hogy inkább higgyünk a szavaknak, mint a tényeknek.

Átrohanjuk az életünket, boldogságot keresve, kutatva, mintha lenne valami ilyen a Sors könyvében, hogy boldognak kell lennünk.

Butaságokon áll a világ, azok nélkül talán nem is történne benne semmi.

Az álom enyhíti a nyomorúságot, amely az ébrenlevőt gyötri!

Barátok… azok, akik táplálják egymás reményeit. Nekik egyformán kedves a másik álma.

Az élet is káros az egészségre. (…) Előbb-utóbb mindenki belehal.