Annyiszor becsapjuk magunkat, hogy nyugodtan választhatnánk hivatásnak.
Amíg fiatalok vagyunk, sokáig azt mondogatjuk magunkban, az élet igazából majd csak később kezdődik. Egy nap aztán azon vesszük észre magunkat, hogy az a „később” már el is múlt.
Sajnálom! Én nem önnel foglalkozom, hanem az önről kialakított elképzelésemmel.
Minden titok annyit ér, amennyit azok az emberek jelentenek számunkra, akik elől rejtegetjük őket.
Gutát kapok azoktól az emberektől, akik békében élnek önmagukkal. Hogy van pofájuk, miközben én intenzíven szenvedek? Szegény én.
Sokat elbírunk, de aztán egy egészen apró teher alatt összeroppanunk.