Ha valaki egyszer faképnél hagyja az embert, mindig várja, mikor történik meg újra, míg végül már nem is közeledik senkihez, nehogy idővel fontossá váljon a számára. Így észrevétlenül elveszíthet bárkit.
Az életben (…) számos alkalommal el kell nyomnunk véleményünket, érzelmeinket, gondolatainkat, még tudásunk kifejezésének vágyát is.
egy jó, meleg kávéért.
Van-e gyalázatosabb, mint a nyugalom küszöbén aggódni?
Legmélyebb okuk azoknak a lelkiállapotoknak van, amelyeknek látszólag semmi okuk sincs.
Ha elveszítjük azt, akit szeretünk, lelkünkben csak a sebhely krátere marad, a szenvedés.
Olykor eleget szenvedünk ahhoz,
hogy jogunk legyen soha azt nem mondani:
– Nagyon-nagyon boldog vagyok.
Akárhogy is van, minden kapcsolat érték, s ameddig lehet, megőrzendő ebben a rideg és egyre ridegebbé váló világban.