Kiábrándító volt. De az emberek túlteszik magukat a csalódáson. Különben mind felakasztanánk magunkat, nem?
Lehet értelmetlen szenvedést, megalázást, félelmet okozni a másik embernek, vagy magára hagyni segítség nélkül, amikor erre lenne szüksége.
Mindig képesek vagyunk gyűlölni, amit valaha szerettünk, és ugyanazzal a tűzzel tesszük ezt, amellyel egykor a szeretetünk lángolt.
A sebeket már ki tudjuk égetni, de arra a bajra, amit egy mondat okoz, még nem találtunk orvosságot.
Nem árt óvatosan mozogni egy olyan világban, amelybe már nem illesz bele.
Ha az életben folyton citromba harapsz, legalább vágj jó képet hozzá!
Mindent akartam, ami nem volt az enyém. Ám amikor megkaptam, már nem pontosan az volt, amire vágytam.
A kimerült író olyan, mint a megcsalt férj: maga veszi észre legkésőbb a szomorú igazságot.
Aki még sosem követett el hibát, valószínűleg még sosem próbált semmi új dolgot.
A világom darabokra hullott, és megtudtam, hogy szinte minden, amiben addig hittem, csak hazugság volt.
Az ember egyik pillanatban derűlátó, a következőben már lesújtja a bizonyosság, hogy úgyis darabjaira hullik minden. És a végén pontosan ez történik.
A csalódás íja komor erővel röpíti az embert a valóság felé.
Aki semmit sem vár, nem csalódhat.
Nem az rendített meg engem, hogy hazudtál nekem, hanem, hogy többé nem hiszek neked.
Egyes csalódások megráznak bennünket, egyesek pedig olyan sebet ejtenek rajtunk, hogy annak hegét egészen a sírig viseljük.
Rettentő volt tudni, hogy mit akarok, tudni, hogy mi a helyes, és tudni, hogy a kettő nem ugyanaz.
A tapasztalat igazolja, hogy aki nem bízik semmiben, az nem csalatik meg soha.
Nincs keserűbb dolog a világon, mint a jóvá nem tehető csalódás.
Barátaim egyenkint elhagytak,akikkel jót tettem, megtagadtak;akiket szerettem, nem szeretnek,akikért ragyogtam, eltemetnek.
Nem jó, ha az embernek kívánságai vannak. A kívánság jól megérdemelt csalódást hoz, semmi mást.
Csalódni kell, hogy boldogok lehessünk,Gyűlölni tudni, hogy újból szeressünk.
A szív összetörik, ha a reménység langyos áradata már nagyon is eltöltötte, és utána a rideg valóság ront rá!
Mrs. Lynde mondta, hogy „boldogok, akik semmit sem remélnek, mert nem csalatkoznak”, de én azt hiszem, hogy rosszabb semmit sem várni, mint csalódni.
Az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amelyekben csalódott.
A hiú ábránd a reménytelenségnél is rosszabb.
A szerelmet érdemtelenül értékelik olyan magasra, a szerelem csak fájdalmat és szenvedést okoz.
Legszomorúbbak azoknak a dolgoknak a romjai, amik elmúltak anélkül, hogy lettek volna.
Nincs semmi elszomorítóbb, mint emlékezni régi szép időre nyomorban.
Azt gondolom, ilyen világban nem akarok élni. El akarok égni, azt akarom, ne is maradjon utánam semmi ebben a sötét, idétlen világban, csak hamu.
Az emberek könnyen törnek, ahogy a szívek és az álmok is.
A méz is csömörletes, mihelyt túlontúl-édes.
Ábrándjainkat néha olyan szomorúan siratjuk, mint a halottakat.
Ha valaki egyszer faképnél hagyja az embert, mindig várja, mikor történik meg újra, míg végül már nem is közeledik senkihez, nehogy idővel fontossá váljon a számára. Így észrevétlenül elveszíthet bárkit.
Soha ne bízz senkiben, Daniel, s a legkevésbé azokban, akiket csodálsz. Tőlük kapod a legnagyobb pofonokat.
Aki folyvást „valahova följebb” törekszik, annak számolnia kell azzal, hogy egy napon elszédül.
Bármit börtönnek tudsz látni, ha elveszted az illúzióidat.
Azt mondják, a szerelem mindent legyőz. Akik ezt mondják, hazudnak.
Sokszor egy semmiség elég ahhoz, hogy az ember lezuhanjon a fellegekből.
Ha valakitől semmit se várunk, nem is csalódhatunk a végén.
Ha egy dolog eltűnik (…), az legalább annyira üzenetet hordoz, mint amikor valami hirtelen felbukkan. Az üres helyek mindig megérik a tanulmányozást.
Mindenben, ami bánatot okoz neked, jusson eszedbe a következő alapelv: nemcsak hogy nem szerencsétlenség, ami történt, hanem olyasmi, amit derekasan elviselni egyenesen szerencse.
Visszatekintve elkerülhetetlen volt az elválásunk. De még mindig hiszem valahol mélyen, legbelül, hogy bennünket egymásnak teremtettek.
Az élet – ezt jól megjegyeztem – sosem igazságos, akármit tanítanak az iskolában.
Életemben először kóstoltam bele abba, amit bosszúállásnak hívnak. Eleinte olyan íze volt, mint valami erős, zamatos bornak. Utóíze azonban undorító, fémes, poshadt, mintha mérget ittam volna.
Ha kardot mártanak a szívedbe, a fő, hogy ezzel nyugodtan szembenézz, vért ne veszíts, kőkeményen fogadd a vas hidegét. Hogy a döfés után, a döfés által sebezhetetlenné válj.
Az emberek nagyon szeretnek hinni valakiben, valamit várni tőle, ennél csak egy dolgot szeretnek jobban: csalódni benne.
Hittél a könnyü szóknak,fizetett pártfogóknaks lásd, soha, soha senkinem mondta, hogy te jó vagy.
Oly erősen, oly gyötrőn kívánhat valamit az ember, hogy a beteljesülésnek már nem örvendünk: túlságosan sok lelkierő ment rá.
Az emberi szeretet parányi morzsája jutott nekem; nagyra tartottam, azt hittem, igazgyöngy, ám elolvadt az ujjaim között, kicsúszott a kezemből, mint a jégdarab.
Csak áltattam magam, hogy elmúlt, pedig azért is nem tudtam senki mást szeretni, mert még magam elől is titokban az övé maradt a szívem.