Annak a fájdalomnak, ami egy adott veszteség után jelentkezik, nagyon fontos a tiszta megélése.
Minden faluban van egy fáklya – a tanító, és aki azt kioltja – a pap.
Elég középszerű ember van a világon, akik anélkül égnek ki, hogy valaha is lángoltak volna.
Ha valakinek fáj a feje, napfeljötte előtt menjen a folyóvízhez és álljon szembe a víz folyásával, akkor dobjon magán keresztül háromszor vizet és mondja: „Akkor fájjon a fejem, mikor az elvegyült vízcseppeket látom!” – de sem menet, sem jövet ne szóljon senkinek és elmúlik minden baja.
Mindenki vágyik valamire, miközben talán teljesen más képet mutat a világ felé.
Ne fájjon, amire nincs orvosság. Aminek vége, vége.
Azt hiszem, megtaláltam az állatok és a civilizált ember közötti hiányzó láncszemet. Mi vagyunk az.