A megbocsátás olyan, mint egy kétsávos út: amikor megbocsátunk valakinek, magunknak is megbocsátunk.
Rossz kézben egy pénzérme is ugyanolyan veszélyes lehet, mint a kard.
Ha azt tudom mondani valakinek, hogy „szeretlek”, tudnom kell azt is mondani: „Szeretek benned mindenkit, szeretem rajtad keresztül a világot, szeretem benned önmagamat is”.
Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.
Nem az a legnagyobb dicsőség, ha soha nem bukunk el, hanem ha valahányszor elbukunk, mindig talpra állunk.
A suttogást még csak hallanod sem kell, máris tudod, hogy rólad beszélnek.
Keresnünk kell az igazságot, de újra és újra kétségbe kell vonnunk saját, már-már biztosnak vélt igazságainkat.
Sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa, milyen keveset is tud.