Furcsa, milyen könnyen mondunk ítéletet egy másik ember fölött, mindaddig, amíg nem hiányzik. Amíg el nem ragadja tőlünk a sors. És azért veszítjük el, mert soha nem is tartozott igazán hozzánk.
Ha egy évig hallgatunk, elfelejtünk fecsegni, és megtanulunk beszélni.
A titkolt szép cselekedetek a legbecsesebbek.
Kettőnek még a veszedelem is könnyebb, (…) de egyedül, egyedül néha még az öröm is milyen nehéz.
A hibák, amelyeket az emberekben látunk, többnyire a sajátunk.
Az élet célja nem az, hogy azt tegyük, amit akarunk. Azt tesszük, amit meg kell tenni. Ezt parancsolja a sors.
Ez volt az a pont, mikor elért a világ végére – és lépett még egyet.