Az erőt a nőktől várjuk. Lehetőleg úgy, hogy észre se vegyük. Finoman, okosan, ravaszul, tapintatosan adjatok erőt nekünk – ne sérüljön a gőgünk és a felsőbbrendűség-tudatunk. Így élünk, sajnos.

A csend nagyobb fájdalmat okozhat, mint a legnagyobb lárma.

Az embernek meg kell találnia azt a fajta szeretetet, amiből építkezhet, és nem beérni azzal, ami összezúzza.

Talán ez a sok új dolog. Az új cipő mindig szorít. Az életben is így van: a sors időnként beletaszít az ismeretlenbe – akár akarjuk, akár nem.

A búcsúzás fájdalma jelentéktelen a viszontlátás öröméhez képest.

A nő szíve a szemein át mutatkozik, álnoksága a tetteiben, ravaszsága a nyelve hegyén.

Az ember áthidalja a saját félelmét, ha látja a másikét. Ez sokat segít az életben.

Ha megbocsátasz, megszabadulsz valamitől, ami elevenen felemészt téged: ami pusztítja az örömödet és a teljes és őszinte szeretetre való képességedet.