Bejelentkezés szükséges.
A világ legnagyobb kétéltűje az óriás szalamandra, másfél méterre is megnőhet.
Pentheraphobia: félelem az anyóstól.
Kínában 45 milliárd darab evőpálcika fogy évente.
A söröskupakot William Painter találta fel 1892-ben Baltimore-ban.
A világon évente több mint 14 millió elküldött postai levél nem jut el a címzetthez.
A nőknek több ízlelőbimbójuk van, mint a férfiaknak.
A Viagrát véletlenül találták fel angol tudósok 1992-ben, amikor egy új szívgyógyszert akartak kikísérletezni.
A mageirocophobia jelentése: félelem a főzéstől.
Létezik egy cég, amelyik 14 ezer dollárért vállalja, hogy emberi hamvakat mesterséges gyémánttá tömörít, és ékszert készít belőle.
Ha egy aranyhalat sokáig sötétben tartunk, egy idő után fehérré válik a színe.
A világ legnagyobb keresztrejtvénye 1631 szót tartalmaz vízszintesen és 2922-t függőlegesen.
A Nokia céget 1865-ben alapították, cellulóz feldolgozására. Eleinte papírárut és gumicsizmát is gyártottak.
Lev Tolsztoj hat éven át írta a Háború és béke című regényt.
Az első keresztrejtvény 1913-ban jelent meg az amerikai World című lapban.
Hong Kongban a legnagyobb az egy főre jutó Rolls Royce-ok száma.
A legtöbb bankrablás pénteken délelőtt 9 és 11 között történik
Az USA lakossága a világ népességének 5%-a, de az amerikai börtönlakók száma a világ elítéltjeinek 25%-át teszi ki.
A „pinocchio” olasz szó jelentése: fenyő szem.
A boliviai La Paz a föld legtűzállóbb városa. 3600 méteres tengerszint feletti magasságban van, ahol a levegő oxigéntartalma már túl alacsony egy nagyobb tűz fennmaradásához.
Kínában több ember tanul angolul, mint ahányan az Egyesült Államokban beszélik a nyelvet.
A pingvin az egyetlen madár, amelyik úszni tud, de repülni nem.
Egyes tengeri rákfajok szíve a fejükben található.
New Yorkban 40 ezer taxi üzemel, melyek együttesen napi 1 milló mérföldet is megtesznek.
Mary Kate és Ashley Olsen 18 éves korukban, 2004-ben, egy akkora vállalat tulajdonosai lettek, melynek értéke meghaladta Mongólia teljes GDP-jét.
Az öngyújtót hamarabb feltalálták (1823-ban), mint a gyufát (1836-ban).
A hegedűvonó készítéséhez lófarok szőrt használnak.
Gustave Eiffel diszlexiában szenvedett és félt a magasságtól.
A gördeszka szülőhazája Los Angeles Venice negyede, és itt vált először népszerűvé a görkorcsolya is.
Adolf Hitler naponta sakkozott és mindig a fehér bábukkal játszott.
A pekingi kormányzati laboratóriumban elektromos angolnákat használnak a földrengések előrejelzésére.
A bagoly az áldozatát egészben nyeli le, az emészthetetlen részeket később egy kis golyó formájában felöklendezi és kiköpi.
A golflabdák közepébe régen mézet raktak.
II. István pápa megválasztása után három nappal meghalt.
Pablo Picasso első kiállítása 13 éves korában volt, egy esernyőbolt hátsó szobájában.
A tengeri csillagoknak nincs agya.
A fekete özvegy mérge kb. 15-ször erősebb, mint a csörgőkígyóé.
A színes alkoholos italok fogyasztása sokkal erősebb másnapos tüneteket okoz, mint a színteleneké.
Kevéssé ismert tény, de a krikett nevű sportban 1874 óta használnak a férfi játékosok herevédőt, ugyanakkor sisakot csak 1974 óta.Ezek szerint 100 évbe telt, mire rájöttek, hogy az agyukra is szükségük lehet az életben…
A magassarkú cipőt eredetileg arisztokrata férfiaknak találták ki.
A sumérok találták fel a gyömbérsört.
A tarantula pók nagy hidegben a lábainak összedörzsölésével melegíti fel a testét.
Az imádkozó sáska az egyetlen ízeltlábú, amelyik meg tud állni egy lábon.
Régészek egy egyiptomi sírban 4000 éves sajtmaradványt is találtak.
Egy felnőtt hím tigris kb. 150 kilogramm húst fogyaszt havonta.
Kb. 180-féle bagoly él a Földön.
Az eszkimók között sokkal elterjedtebb a homoszexualitás, mint más népeknél.
Egy partin Salvador Dali eltörte az állkapcsát, amikor öklét a szájába tette, így akarván lenyűgözni egy jelenlévő hölgyet, aki később a felesége lett.
Egy galamb nyolc nap alatt annyi ürüléket termel, mint a saját testsúlya.
Nagy Sándor Arisztotelész tanácsára a forralt vizet ezüst edényekben tartotta, így nem szaporodtak el az ivóvízben a baktériumok.
A túlsúlyos embereknél kétszer gyakrabban fordul elő a vesekő kialakulása.