Bejelentkezés szükséges.
J. K. Rowling az első ember a történelemben, aki könyvírásból lett milliárdos.
Észak-Amerikában közel 7 millió nő szenved anorexiában vagy bulimiában.
Egy átlagos afrikai család napi 23 liter vizet használ, míg egy amerikai család napi 946 litert.
Az ember szaglása „sztereó”-ban működik, vagyis az orrlyukak az agynak külön-külön továbbítják az ingert, így tudjuk megállapítani, hogy a szagok milyen irányból érkeznek.
A pörölycápa különös alakú feje a zsákmány felkutatására szolgál, mozgásérzékelőként működik.
A világon használt összes márvány 7%-a Görögországból származik.
Az 1950-es években Görögország felnőtt lakosságának csak kb. 30%-a tudott írni-olvasni.
Las Vegas városát 1855-ben a mormonok alapították. A mormon közösség elvetett minden fényűzést, többek között alkoholt sem fogyasztottak.
Az afrikai Szahara területe kb. az Egyesült Államokéval azonos, 9 millió négyzetkilométer.
A világ legnagyobb görögdinnyéje 1996-ban termett, súlya 120 kg volt.
Iránban törvénybe ütközik a hobbicélú kutyatartás. Csak azok tarthatnak kutyát, akik vadászatra vagy vakvezetőként veszik igénybe szolgálatait.
Közel 400 millió kutya él a Földön.
A vadkender szinte bármilyen körülmények között megél, és napi 3-5 centit is nő. Egy kifejlett példány a 4-5 méteres magasságot is elérheti
A dohány európai elterjesztését Ramon Pane szerzetesnek tulajdonítják, aki Kolumbusz hajóján utazott.
A Föld szilárd felszínének 80%-a vulkáni eredetű.
A világon Nigériában a legnagyobb arányú az ikerszülések száma, amit a jamgyökér fogyasztásával magyaráznak.
Elias Howe-t (1819-67), a varrógép feltalálóját egy rémálom inspirálta, melyben kannibálok támadtak rá furcsa dárdákkal – ez adta az ötletet a varrógép tűjéhez.
A legtöbb öngyilkosságot hétfőn követik el.
Egy emberi hajszál növekedése 2-6 évig tarthat.
A Grand Canyonban 75-féle emlős állat, 50-féle hüllő, 25 halfajta és kb. 300 különböző madárfajta honos.
Egy felnőtt teve 200 liter vizet tud meginni egy nap alatt.
A malacvisítás elérheti a 115 decibeles hangerőt is.
A „leszbikus” szó a görögországi Lesbos szigetéről származik, ahol Sappho nőkhöz írt szerelmes versei születtek.
A Vénusz olyan lassan fordul meg a saját tengelye körül, hogy a bolygón tovább tart egy nap, mint egy év.
Az ember élete során átlagosan 35 tonna élelmiszert fogyaszt.
Az úszás az összes izomcsoportunk felét megmozgatja, és a legkevésbé megterhelő sport a túlsúlyos emberek számára.
Az átlagember életéből 1 teljes évet tölt elveszett tárgyai keresésével.
Nostradamus, eredeti nevén Michel de Nostredame, (1503-66) orvos és gyógyszerész volt.
A csincsillák fogai 4-6 cm-t is nőnek évente.
A Disney Corporation számára ma Micimackó sokkal nagyobb értéket képvisel, mint Miki Egér, évi 4,5 milliárd dollár hasznot hoz.
Az Angliában eladott parfümök 10%-át a Heathrow reptéren vásárolják meg.
A világ leghosszabb teniszbajnoksága 2000-ben volt a kaliforniai San Diegóban, ahol 15674 ütést számláltak
A papagájok a legügyesebben mászó madarak, erős csőrükkel kapaszkodnak mászás közben.
1556-ban Pietro Aretino olasz író annyira nevetett a nővére által mondott vicces történeten, hogy hanyatt esett székével és megfulladt.
A Második Világháborúban több amerikai repülős vesztette életét, mint tengerészgyalogos. A 30 bevetéses kötelezettség teljesítése 71%-os halálozással járt.
Az USÁ-ban fejenként átlagosan 21 liter fagylaltot fogyasztanak évente.
A New York-i Szabadság-szobor rézből készült, ezért a savas eső hatására zöldre színeződik.
Egy nőnemű katicabogár életében több mint 1000 petét rak.
A botsáska nemcsak különleges megjelenésével védekezik az esetleges támadások ellen, hanem a lábát is eldobja, ha azt megragadják. Később új lábat növeszt.
Egyetlen mosolyhoz 17 izmot mozgatunk meg.
Madagaszkáron több mint 3000 őshonos lepkefajta él.
Charles Baudelaire egy denevért tartott kalitkában az íróasztalán.
Az első motoros, aki elérte a 300 mérföld/órás (480 km/h) sebességet, Don Vesco volt, 1975-ben egy 1480 köbcentis Yamaha motorral.
Az első szélmalmot nem gabonák őrlésére, hanem egy orgona üzemeltetésére használták.
Az úszógolyós vízelzáró csapot Thomas Crapper (1836-1910) londoni vízvezeték-szerelő találta fel.
A legtöbb vakságot a világon a szürke hályog okozza.
A pillanatragasztót véletlenül fedezték fel. A tudósok optikai eszközökben használható anyagot kerestek, és amikor ciano-akrilátot tettek két prizma közé, az átvilágítás után nem tudták szétválasztani a prizmákat.
Ha a Földön minden újságot újrafelhasznált papírra nyomtatnának, 250 millió fát menthetnénk meg évente.
Az Amazonas folyó helyenként a 10 km szélességet is eléri, egyik partjáról nem is lehet látni a másikat.
A Nike sportszergyártó cég 1971-ben 35 dollárért vásárolta meg a jellegzetes, pipa alakú, ma is használatos logóját. A forma egyébként Nikének, a győzelem görög istennőjének a szárnyait jelképezi.