A Megbocsátás fölrepít a csata hevében kimondott sértések fölé, hiszen azokat előbb vagy utóbb úgyis eltörli az idő, ahogy a szél is eltünteti a lábnyomokat a sivatagban.
A szerelem két ember közös ostobasága.
Nemcsak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem azért is, amit nem teszünk meg.
Csak akkor nyúljunk ellenségünkhöz, ha leüthetjük a fejét.
Az élet, úgy látszik, reménytelenül összekuszált fonalak szövevénye. Az emberek ide-oda rohannak, ismeretlen erők hatására, és fogalmuk sincs, mi célból: mintha csak éppen a sietség kedvéért sietnének.
Tudni, hogy amit tudunk, azt tudjuk, ám amit nem tudunk, azt nem tudjuk; ez az igazi tudás.
A gyermeki reményeket a felnőttek nem tudják elképzelni. A két karjukban hordják törékeny álmaikat, várva, hogy a világ elgáncsolja őket.
