Üdvözlünk!
Felhasználónév vagy Email cím
Jelszó
Emlékezzen rám
Felhasználónév
E-mail
☰
#idézetek magány
Alice Hoffman
Bárki azt hihetné, hogy a belső ürességtől az ember könnyűnek érzi magát, pedig elviselhetetlenül nehéz.
Soha ne adj fel az álmaidról.
A színes őszért, amikor a levelek táncot járnak a szélben.
Ha nincsenek árnyékaid, a fényben sem lehetsz.
Az esti fényekért, amelyek varázslatossá teszik a várost.
A múlt már csak ilyen. Elmúlt. Vége. Nincs értelme újraélni. Inkább a jelenre összpontosítanék, a mostra, erre a pillanatra.
Tanulj meg jól kezelni a haragot.
Aki a szerelemben óvatos, lehet, hogy sohasem lesz igazán boldog.
A világ egyre keményebb, de az emberek egyre gyengébbek.
Ha az ember csak ücsörög, és töri a fejét, hogy milyen forró lesz majd a tűz, akkor sohasem jut még a közelébe sem.
Aki menekül a félelme elől, arra ébredhet, hogy csupán a rövidebb utat választotta félelme beteljesedéséhez.
Köszi!