Azt hiszem, ha a telefonokban lehetne hallani még a hívás befejezése utáni 5 másodpercet is, mindenkinek jóval kevesebb barátja lenne.
Hölgyeim! Ha egy férfi azt mondja, hogy megcsinál valamit, akkor biztosan meg fogja csinálni! Teljesen felesleges félévente emlékeztetni rá!
A feleségem már egy hete nem szól hozzám. És ami még jobb: azt hiszi, ez büntetés számomra…
Pár évvel ezelőtt még nem volt Facebook meg Twitter. Ha bármit meg akartunk osztani a világgal, egyszerűen csak elmondtuk az anyósunknak.
A mai napon földet ért a holdjáró a Marson!
A torkomban dobogott a szívem, amikor az orvos közölte, hogy a műtétem nem sikerült túl jól…
Ma elégettem 800 kalóriát. Elfelejtkeztem a csirkéről a sütőben…
A feleségem mindig a legfurcsább módokon kezdeményez beszélgetést velem. Mint például tegnap is: „Nem figyeltél arra amit mondtam, ugye?”
Focicsapatunk egyenletes teljesítményt nyújtva a második helyen végzett. Minden egyes mérkőzésén…
Rájöttem, hogy a „kanbbátubgém” elég bután hangzik, de visszafelé még butábbnak.
Spórolni a jövődre nagyszerű dolog. Az meg még inkább, ha a szüleid már megtették helyetted.
Rendszeres délutáni szunyókálással elkerülhető az öregedés. Különösen, ha autóvezetés közben teszed.
A lustának lenni azt jelenti, hogy hamarabb pihensz, mint ahogy elfáradnál.
Annak valószínűsége, hogy a vajas kenyér a vajas felére esik, a szőnyeg árával arányosan növekszik vagy csökken.
Murphy aranyszabálya: akinél az arany, az állítja fel a szabályokat.
Nem vagyok hülye, csak furcsán normális.
Az élet rövid. Addig mosolyogj, míg vannak fogaid!
Ha a sportolóknak tilos a doppingszer használata, akkor a modelleknek is legyen tiltott a Photoshop!
Azt mondják, a nevetés a legjobb orvosság. Sajnos a hasmenésre nem volt túl pozitív hatása.
Amikor egy ajtó bezárul előtted, kinyílik egy másik. Ha mégsem, akkor mássz be az ablakon!
Sose oszd meg a problémádat másokkal, az emberek 20%-át nem fogja érdekelni, a másik 80% pedig örül neki.
Azt mondják, bűntényt elkövetni nem kifizetődő dolog… Lehet, hogy az én munkám is bűn?
Nem a győzelem a fontos – csak az, hogy a másik fickó veszítsen.
Ha valami problémám van, úgy próbálok felvidulni, hogy énekelni kezdek. Aztán mindig rájövök, hogy a hangom sokkal szörnyűbb, mint a gondjaim.
Statisztikák szerint minden második percben készül egy újabb statisztika.
Menekülj a kísértés elől, de csak lassan, hogy utolérhessen!
A diplomata olyan ember, aki kétszer is megfontolja, mielőtt nem mond semmit.
Szeretem a munkát. Annyira lenyűgöz, hogy képes vagyok órákon át egy helyben ülni és szemlélni.
Adj egy férfinek egy halat, és egy napig lesz mit ennie. Tanítsd meg a férfit horgászni, és egész életében a tóparton fog üldögélni, miközben sört vedel.
Egyetlen ember létezik, akinél jobbnak kell lenned, mégpedig az, aki tegnap voltál.
Egy korsó sör elfogyasztása egy perccel rövidíti meg az életet, egy pohár bor pedig két perccel. Egy munkával töltött nap viszont 8-10 órával.
Soha ne keseredj el, ha az „A” terv nem válik be. Van még 43 betű az ABC-ben.
A hamis barát olyan mint az árnyék: a napsütésben jön utánad, a sötétben pedig elhagy.