Az őszinte bocsánatkérés mellőzi a kifogásokat. Jobb, ha nem követi „de”.
Ha a világ tökéletes volna, nem lenne szükség bocsánatkérésre. De mivel ez egy tökéletlen világ, tudnunk kell bocsánatot kérni.
Csak addig tart a vétek, amíg bűntudat élteti.
Boldog, aki másoknak megbocsájt, és az is, aki megbocsájt magának.
A megbocsátás a sértettet tisztítja meg, nem a sértőt.
Könnyebb megbocsátani egy ellenségnek, mint megbocsátani egy barátnak.
Becsukni vagy kinyitni egy ajtót: nem egy és ugyanaz a mozdulat-e?
A lónak is négy lába van, mégis megbotlik, hogyne tévedhetne az ember, amikor csak egy nyelve van.
Józan ész és szánom-bánom – ez a kettő mindig későn jön az életben.
A gyűlölet energiája nem vezet sehová, de a megbocsátás energiája, amely a szeretetben testesül meg, jó útra terelheti az életedet.
Becsüld meg az időt, amit itt töltesz a Földön, tudd, hogy Isten mindig megbocsátott neked, és bocsáss meg te is.
A bosszúval legföljebb azt érjük el, hogy egyenlőek leszünk az ellenségeinkkel, míg a megbocsátással náluk bölcsebbnek és intelligensebbnek bizonyulunk.
A megbocsátás csak akkor működik, ha elfogadjuk.
Csak az tudja kimondani, hogy „megbocsátok neked”, aki azt is ki tudja mondani, hogy „szeretlek”.
A megbocsátás olyan, mint egy kétsávos út: amikor megbocsátunk valakinek, magunknak is megbocsátunk.
A Megbocsátás fölrepít a csata hevében kimondott sértések fölé, hiszen azokat előbb vagy utóbb úgyis eltörli az idő, ahogy a szél is eltünteti a lábnyomokat a sivatagban.