A szódavizet, azaz szikvizet Jedlik Ányos találta fel 1826-ban.
Vincent Van Gogh életének utolsó 70 napján naponta egy-egy újabb festményt alkotott.
Mozartot Bécsben szegények közös sírjába temették, de senki sem tudja, pontosan hová.
A lávalámpát Craven Walker találta fel.
John Lennon a Beatlest (bogarak) Buddy Holly Crickets (tücskök)nevű együttese mintájára nevezte el.
Ernest Hemingway két repülőgép balesetet is túlélt.
Mark Twain nem fejezte be az általános iskolát.
A söröskupakot William Painter találta fel 1892-ben Baltimore-ban.
Lev Tolsztoj hat éven át írta a Háború és béke című regényt.
Az öngyújtót hamarabb feltalálták (1823-ban), mint a gyufát (1836-ban).
Gustave Eiffel diszlexiában szenvedett és félt a magasságtól.
Adolf Hitler naponta sakkozott és mindig a fehér bábukkal játszott.
II. István pápa megválasztása után három nappal meghalt.
Pablo Picasso első kiállítása 13 éves korában volt, egy esernyőbolt hátsó szobájában.
Egy partin Salvador Dali eltörte az állkapcsát, amikor öklét a szájába tette, így akarván lenyűgözni egy jelenlévő hölgyet, aki később a felesége lett.
Edgar Allan Poe önkéntes tűzoltó volt.
A zoknikötő gépet 1589-ben William Lee találta fel, mert megunta, hogy felesége túl sok időt töltött zoknik kötögetésével.
Az oxigént a svéd Carl Wilhelm Scheele fedezte fel 1771-ben.
Louis Armstrong első trombitáját 1926-ben ellopták egy new yorki hotelből. 30 évvel később megtalálta egy zálogházban.
Marie Curie-nek volt egy tigrise, akit X-raynek nevezett.
Charles Darwin szenvedélyes levélíró volt, kb. 14.500 levelet írt és küldött élete során.
A dohány európai elterjesztését Ramon Pane szerzetesnek tulajdonítják, aki Kolumbusz hajóján utazott.
Elias Howe-t (1819-67), a varrógép feltalálóját egy rémálom inspirálta, melyben kannibálok támadtak rá furcsa dárdákkal – ez adta az ötletet a varrógép tűjéhez.
Nostradamus, eredeti nevén Michel de Nostredame, (1503-66) orvos és gyógyszerész volt.
1556-ban Pietro Aretino olasz író annyira nevetett a nővére által mondott vicces történeten, hogy hanyatt esett székével és megfulladt.
Charles Baudelaire egy denevért tartott kalitkában az íróasztalán.
Az első motoros, aki elérte a 300 mérföld/órás (480 km/h) sebességet, Don Vesco volt, 1975-ben egy 1480 köbcentis Yamaha motorral.
Az úszógolyós vízelzáró csapot Thomas Crapper (1836-1910) londoni vízvezeték-szerelő találta fel.
Miguel de Cervantes spanyol írót egyszer kalózok rabolták el, Algírba hurcolták, ahol 5 éven át rabszolgaként élt, míg végül családja kiváltotta.
Az autókban használatos légzsákot Allen Breed találta fel 1968-ben.
Wolfgang Amadeus Mozart Versailles-ban, a francia királyi család előtt lépett fel 1764-ben, amikor még csak 8 éves volt.
A nikotin Jean Nikot francia követről kapta a nevét, aki a XVI. századi Franciaországban gyógyszerként tette ismertté a dohányt.
Az első nemi átváltoztató műtétet egy dán orvos, Christian Hamburger végezte 1950-ben
Nagy Katalin cárnő annyira szégyellte korpás fejbőrét, hogy a fodrászát három évre tömlöcbe zárta, hogy ne terjeszthesse el a hírt.
Henry Ford a T-Modellt mindenki számára elérhetővé akarta tenni, ezért levitte az árát 300 dollárra. Az alkalmazottainak 5 dolláros napi bért fizetett, hogy vehessenek maguknak autómobilt.
Salvador Dalit kirúgták a művészeti iskolából, mert nem tűrte el, hogy a tanárai bírálják a műveit.
Kublaj Kánnak volt a világon a legtöbb kutyája, 5000 Mastiff tulajdonosa volt.
A teleszkópot Han Lippershey találta fel 1608-ban.
Alexander Graham Bell összesen öt évig járt iskolába, 10 és 14 éves kora között, de egész életében képezte magát és rengeteget olvasott.
Salvador Dali életműve több mint 1500 festményből áll, beleértve a könyvillusztrációkat is.
Claude Monet szeretett tanárairól gúnyrajzokat készíteni.
Lorenzo Ghiberti szobrász és ötvösművész a firenzei Battistero északi kapujának elkészítésén 21 évig, a keleti kapun 27 évig dolgozott.
A légi utasszállítás 1910-ben kezdődött és Ferdinand von Zeppelin nevéhez fűződik.
A jeges teát 1904-ben a St. Louis-i Világkiállításon találta fel Richard Blechyden angol teakereskedő. Mivel a tea egy forró nyári napon nem érdekelte a látogatókat, ezért hűtve kínálta az italt.
Londonban egy indiai férfi, Manjit Singh, a hajával húzott el egy 7 tonnás emeletes buszt, 21 méter távolságra. Ezzel bekerült a Guinness rekordok könyvébe.
1821-ben Charles Barbier francia kapitány Napóleon kérésére kifejlesztette az éjszakai írást, hogy a katonák sötétben is tudjanak kommunikálni. Az írás a később feltalált Braille-íráshoz hasonlóan kitapintható pontokból állt, de sokkal bonyolultabb volt.
A svájci Daniel Peter 1875-ben találta fel a tejcsokoládét, amit barátja, Henry Nestlé, hamarosan el is kezdett gyártani.
Az emberek többsége, ha elolvassa az „ásítás” szót, rögtön ásítani kezd.
Leo Fender, az ismert gitármárka létrehozója, sosem tanult meg gitáron játszani.