Amerikában évente 18 milliárd hot-dogot esznek.
Az USÁ-ban évente félmilliárd dollárt költenek rágógumira.
New Jerseyben, Newarkban tilos este 6 után fagylaltot eladni, kivéve, ha a vevőnek orvosi receptje van róla.
Európában a Stockholmi Bank bocsátott ki először papírpénzt 1661-ben.
A hot-dogot Ohioban találták fel 1900-ban.
Az USÁ-ban több nő rendelkezik milliárdos vagyonnal, mint férfi.
Évente több mint 7 milliárd dollárt költenek az emberek csokoládéra.
A Scrabble nevű társasjátékból évente több mint kétmillió darabot adnak el világszerte.
A tekercses toalettpapírt 1890-ben kezdte gyártani a Scott gyár. Eleinte a terméken nem tüntették fel a gyártó nevét, mert szégyellték.
A Titanic felépítése 7 millió dollár volt, és 20 millióba került a róla készült film.
A Procter & Gamble cég eredetileg gyertyát gyártott, később tértek át a szappan készítésére.
A tengerek mélyén állítólag 200-szor annyi arany van még, mint amennyit az emberiség eddig összesen bányászott.
Az eBay, az első aukciós kereskedelmi weboldal létrehozója Pierre Omidyar. A website-ot először cége után EchoBay.com-nak akarta elnevezni, de a név már foglalt volt, így maradt a rövidítése eBay.com
A legelső, Samuel Colt által alapított fegyvergyár csődbe ment.
Az egydolláros bankjegy átlagos élettartama két év.
A Nike cég nevét Nikéről, a győzelem görög istennőjéről kapta.
Mivel az ezüst elég puha fém, ezért az ezüst evőeszközök készítésénél 7,5%-nyi vörösrezet tartalmazó ötvözetet használnak
A Budweiser sör egy cseh városról kapta nevét.
A világ összes városa közül Las Vegasban van a legtöbb hotelszoba.
Évente több millió tengeri csikót áldoznak fel gyógyszerészeti célokra.
Írország árpatermésének 7%-át használják fel a Guinness gyártására.
Az USA 7,2 millió dollárért vásárolta meg Oroszországtól Alaszkát 1867-ben.
Az első McDonalds éttermet a McDonald testvérek, Dick és Mac nyitották meg 1940-ben.
Ausztráliában évente közel 1 milliárd darab postabélyeget bocsátanak ki.
Ray Kroc 1961-ben 2,7 millió dollárért vette meg a McDonalds étteremhálózatot a McDonald fivérektől.
Tajvanban van egy cég, mely lisztből gyárt ehető tányérokat.
A világon a legdrágább fűszernövény a sáfrány.
A Jenga a második helyen áll a világon legnagyobb mennyiségben eladott játékok listáján. A „jenga” szó szuahéli nyelven építést jelent.
A világ összes kávé termése az Egyenlítő 1600 km-es körzetében terem.
A burgonyaszirom, azaz csipsz, átlagosan 200-szor többe kerül, mint a vele azonos tömegű nyers burgonya.
A világon megtermelt összes villamos energia egyharmadát világításra használja az emberiség.
A BMW eredetileg repülőgép motorokat gyártott.
Az USÁ-ban napjainkban több acélt használnak fel kupakok gyártására, mint autókarosszériákhoz.
Egyetlen Rolls Royce megépítéséhez hat hónap szükséges, míg egy Toyota legyártása 13 óráig tart.
Az 1960-as évek elején a Porshe mezőgazdasági traktorokat is gyártott.
A világon több mint 4,6 millió Whopper szedvicset adnak el a Burger King hálózatban naponta.
Az első konyakot véletlenül hozták létre borászok, akik a szállítási költségek és vámok miatt elfőzték a bor víztartalmát, hogy majd vevőik újra felvizezhessék azt. Az így keletkezett párlatot fahordókban szállították, amitől különleges jelleget kapott.
Bill Gates első cégének neve Traff-O-Data volt. Olyan berendezéseket gyártott, melyek az autópályákon áthaladó autókat számlálták.
A világ ananásztermésének egyharmada Hawaiiról származik.
A világon elfogyasztott összes bor 40%-a francia és olasz bortermelőktől származik.
Egy kávécserje egész évi terméséből alig fél kilónyi pörkölt kávét készítenek.
A világ mandulatermésének 40%-át a csokigyárak használják fel.
Egyiptomban a munkavállalók 10%-a 12 év alatti gyermek.
Az éttermek 90%-a a nyitás utáni első évben veszteséges.
Kínában 45 milliárd darab evőpálcika fogy évente.
A Nokia céget 1865-ben alapították, cellulóz feldolgozására. Eleinte papírárut és gumicsizmát is gyártottak.
New Yorkban 40 ezer taxi üzemel, melyek együttesen napi 1 milló mérföldet is megtesznek.
Mary Kate és Ashley Olsen 18 éves korukban, 2004-ben, egy akkora vállalat tulajdonosai lettek, melynek értéke meghaladta Mongólia teljes GDP-jét.
Las Vegasban van egy kívánság-kút, ahová naponta több pénzt dobálnak be az emberek, mint amennyi a közeli kaszinók jövedelme.
1984-ben egy kanadai farmer bérbe adta a teheneit, mint reklámfelületeket.