Michigan-ben tilos aligátort tűzcsaphoz kikötni.
Kínában a selyemkészítés titkát több, mint 2000 évig őrízték. Ha valakit tetten értek, hogy selyemgubót csempészett ki az országból, azonnal halálra itélték.
Egy elefánt foga majdnem három kilogrammot nyom.
Indiában van a világon a legtöbb postahivatal.
1939-ben az Elfújta a szél c. film szereplőválogatásán 1400 jelölt közül választották ki Scarlett O’Hara szerepére Vivien Leigh-t.
Franciaországban tilos vasúton csókolózni.
A Pisa-i ferde torony tetejére 293 lépcsőfokon lehet feljutni.
Egy felnőtt ember naponta átlagosan kb. 35 méternyi hajszálat növeszt.
Svájcban nem szabad ruhát kiteregetni, és füvet nyírni sem vasárnap, mert zavarja mások pihenését.
A kókuszdió a legnagyobb mag a világon.
Indiában néhány évszázaddal ezelőtt a törvényszegőknek levágták az orrát.
A tököt a régi időkben a szeplők elmúlasztására és a kígyómarás ellenszereként is használták.
A tölgyfa 200 évig is él.
Brazília növényvilága a leggazdagabb a Földön, náluk 56 ezer növényfaj él.
A nylon szénből és kőolajból készül.
A gyerekek tavasszal nőnek a legtöbbet.
A teflont véletlenül találta fel dr Roy Plunkett 1938-ban, miközben hűtőfolyadékkal végzett kísérleteket.
Az emberi agynak több mint 80 %-a víz.
Az iguánának két hímivarszerve van.
Ausztrália az egyetlen kontinens, ahol nincs működő vulkán.
Bob Dylan eredeti neve Robert Zimmerman volt.
A tapétát először a kínaiak használták sírok díszítésére.
A tetűnek 3.000 különböző fajtája létezik.
Egy orrszarvú naponta közel 30 kilónyi ürüléket produkál.
Az Olimpia szabályai szerint a tollaslabdának 14 db tollat kell tartalmaznia.
A rézusz majom, azaz a vörösülepű makákó az egyetlen állat, mely megtanítható egy dallam eldúdolására.
A hajunk éjszaka nő a leglassabban.
Az orchidea egy olyan vegyületet termel, mely a méheket megrészegíti.
A Föld legmélyebb aranybányája 7 kilométerrel a földfelszín alatt található.
Egy átlagos négyéves gyerek több mint 400 kérdést tesz fel naponta.
A Jupiter a leggyorsabban forgó bolygó, egy teljes fordulatot megtesz 10 óra alatt.
A „karate” szó jelentése: üres kéz.
A Mátrix Újratöltve c. filmben egy 17 perces harci jelenet elkészítése több mint 40 millió Dollárba került.
A kolibri az egyetlen madár, ami képes hátrafelé repülni.
A migréntől szenvedők 80 %-a nő.
Az NBA játékosai közül kb. 40%-nak volt már valamilyen rendőrségi ügye.
Az átlagos emberi agy 2 %-át teszi ki a teljes testsúlynak.
A vadkacsa 360 fokos szögben lát.
A stygiophobia jelentése: a pokoltól való félelem.
Kaliforniában, Belvedere-ben a városvezetés a következő tilalmat vezette be: „Egyetlen kutya sem tartózkodhat nyilvános helyen pórázon lévő gazdája nélkül!”
Franciaországban tilos a malacoknak a Napóleon nevet adni.
A struccok azárt dugják a homokba a fejüket, mert vizet keresnek.
Az asztalterítő eredeti funkciója az volt, hogy az asztalnál ülők evés után beletörölték a kezüket és a szájukat.
Az óriás tintahalnak van a legnagyobb szeme.
Egy Ausztráliában élő békafajta az ivadékait a hasában költi ki, és a kifejlett kisbékákat egyszerűen kiköpi. Egyszerre 20 utódot is képes ilymódon világra hozni.
Thaiföldön tilos fehérnemű nélkül nyilvános helyen tartózkodni.
Elvis Presley több mint 100 Cadillac-et vásárolt, ebből 20-at elajándékozott. Az első Cadillac-et, egy rózsaszínűt, az anyjának vette.
Néhány békafajta mérgező. Egyesek bőre olyan erős mérget tartalmaz, melyből egyetlen százezered grammnyi mennyiség képes egy embert megölni. Kolumbiában az indiánok csak végighúzták a nyílvesszejüket egy mérges béka hátán, és akit súrolt a nyílhegy, azonnal meghalt.
Az Antarktisz az egyetlen földrész, ahol nem élnek hüllők.
A Földön élő összes ember egyötöde kínai.