A szeretetben megvalósul az a paradoxon, hogy két élőlény eggyé válik, és mégis megmarad kettőnek.
Attól, hogy valami felemészti az embert, még nem fogja feladni. Attól, hogy valami nehéz, még nem legyintünk rá, és fordítunk neki hátat.
Vannak pillanatok az életben, mikor nincs más lehetőség, mint elveszítsük a fejünket.
Úgy érzem, veled még az öregséget is elviselném.
„Megismerhetjük-e” ténylegesen a világmindenséget? Ugyan, hiszen a kínai negyedben is alig ismeri ki magát az ember!
Az ember nem találhatja meg a békességet sem a munkában vagy élvezetben, sem a világon vagy a kolostorban, csak a maga lelkében.
A kritikus szavai ne csüggesszenek el! Kritikusnak még sosem állítottak szobrot, csak a kritizáltaknak.